Megszépült a siófoki Városháza

Hosszú évtizedek elhanyagoltsága után, újra régi fényében látható a Városháza Siófokon.
Évekkel ezelőtt ígértem meg az itt lakóknak, hogy a városháza épületét rendbe fogjuk tenni. Minden esztendőben úgy gazdálkodtunk, hogy jusson egy –egy részmunka elvégzésére. Aztán szép lassan, emeltről-emeltre haladva idebent újultunk meg először. Az ezer éves linóleumok ki lettek cserélve, a néhol évtizedek óta meszet sem látott falak ki lettek javítva, le lettek festve, barátságosabbá tettük az ügyfélváró aulát és a folyosóinkat, különféle egyéb termeinket is. Aztán a 70-es évek hangulatát idéző, roggyant alagsori garázs került sorra, az sem volt kis munka.
Tavaly meg, miután az addig leglerobbantabb belvárosi siófoki közintézményi épület, a rendőrkapitányság is megújult -legalább is- kívülről és ezzel a mi épületünk lett tán a legrondább, azt ígértem Önöknek, Nektek, hogy a városháza külleme is megszépül az idei főszezonra. Ígértem és most tisztelettel írhatom le, hogy ez is elkészült. Semmi extra, egy külső tisztítás, javítás és festés. Ezzel együtt azért egy ekkora épület esetében ez is igen nagy munka.
Korrekt áron (az össz bekerülési költség c.c. 12 millió Ft volt) dolgozó siófoki cégeknek köszönhetjük mindezt. A Sió-Pimi Kft. állványozott, Gróf Dániel vállalkozó és munkatársai pedig festettek. Május 15. volt a határidő, de mivel tudtuk, hogy eső érkezik, a napokban létszámot emelve, megfeszített tempóban dolgoztak a fiúk és végeztek is. Köszönet érte kedves mindnyájuknak! – írta Lengyel Róbert a város polgármestere közösségi oldalán.
A hozzászólások alapján többeknek tetszik az épület új színe, még másokat zavar, hogy nem maradt a régi szín.
Fotó: Facebook / Lengyel Róbert