2023.10.05., csütörtök - Aurél
Kaposvár: 13o - 13o
Az ország 19 megyéjében

Pókbangót találtak a Dráva mentén

Hajmási Judit | 2023. május 18. - 06:45
Pókbangót találtak a Dráva mentén

Meglepte még a szakembereket is, hogy újabb orchidea fajt találtak a Dráva mentén a Duna-Dráva Nemzeti parkban. A pókbangó korábban csak két helyen nyílott a nemzeti park területén. A ritka viráh csodás látvány, ha találkoznánk vele kíméljük.

Ez a 10-30 cm magas orchideafaj nevét onnan kapta, hogy vékony, zöld szárain ülő apró, vörösesbarna virágai rovarra, pókra emlékeztetnek. Csak közelről igazán mutatós, élőhelyein – a szárazabb gyepeken – nehezen észrevehető, ezért könnyű eltaposni.

A Dráva mentén mindössze két előfordulási helye ismert, melyek közül ez a most felfedezett állománya a nagyobb; több mint 70 virágzó példányt számoltunk és rögzítettünk monitoring adatbázisunkba – olvasható a nemzeti park honlapján.

Ha valaki találkozik ezzel a csodás szépséggel, akkor remélhetőleg csak fotón viszi haza a virágot. Ellenkező esetben virágonként 100 ezer forint büntetéssel kell számolni.

Óvjuk együtt erdeinket mezeinket, mert mint a fenti példa is mutatja, ha nem bolygatjuk élőhelyüket, akkor a természet igyekszik meggyógyítani saját magát, bennünket pedig csodásabbnál- csodásabb szépségekkel meglepni.

Fotó:ddp.hu