Gyertyát gyújtottak Tóth Norbert emlékére

A tragikus hirtelenséggel elhunyt jutai futballista és edző a hétvégén lett rosszul a Juta-Toponár mérkőzésen, majd a kórházba szállítását követően elhunyt.
Az 53 éves sportoló gólt rúgott a toponári csapatnak, amivel a vezetést is megszerezve csapatának, majd pár perc múlva cserét kért, és bement az öltözőbe.
Tóth Norbert az öltözőben lett rosszul, a kiérkező mentők sokáig küzdöttek az életéért, akkor még sikerült újra éleszteni, de a kórházban elhunyt.
A halálhíre sokkolta a csapattársakat, rokonokat, barátokat egyaránt. Éppen ezért tegnap délután gyertyagyújtást szerveztek emlékére.
A megemlékezésen több mint százan vettek részt, volt sporttársak, barátok, ismerősök, akik mind a gyász döbbent súlya alatt csendesen nézték a fényesen lobogó apró lángokat.
Fotó: Facebook / Gelencsér Attila