Megoldódott a siófoki orvosi ügyelet sorsa

Biztosítva lesz az orvosi ellátás novemberig. A város vezetőjének beszámolója szerint a nyári ügyelet is megoldódott a szezon kezdetére. Legalábbis ezt ígéri a cég, aki az orvosokat bérbe adja.
Ahogyan arról már korábban a Frisshírek.hu oldal is beszámolt, komoly gondokat okoz a Balatoni településeknek az orvosi ügyelet biztosítása. Az államosítás előkészítés miatt ugyanis kevesebb mozgástere maradt az önkormányzatoknak.
Az ügyeleti ellátást biztosító munkaerő szervező cég ugyanis a költségekre hivatkozva árat akart emelni. A cég az emelkedő költségek miatt már tavaly is többször emelt árat, év végére elérve azt a küszöböt, amit még a közbeszerzési törvény engedélyez. További emeléseket az önkormányzat újabb pályázat kiírása nélkül már nem fizethet ki. Patthelyzet alakult ki.
Persze, nyilván az infláció erős és valós érv, de azért így a végén, amit lehetett, azt még ki is akarták szedni a rendszerből…
Sok helyen, így nálunk is, egyenesen odáig jutottunk, hogy vagy újra gomboljuk a kabátot, vagy lehetetlenülésre hivatkozva, a szerződésben lévő több hónapos felmondási időt mellőzve, a munkaerő-közvetítő egyszerűen lakatot tesz az ügyeletünk ajtajára és levonul. A háziorvosok többsége, különösen a nyugdíjas, vagy ahhoz közel álló korosztály nem vállalna már ügyeletet, nélkülük meg képtelenség megszervezni azt. Új munkerő-közvetítőt találni már nem lehet, tehát vagy megállapodás, vagy ellátás nélküliség. Márpedig ez jelenleg kötelező önkormányzati feladat...
Sok vitánk akadt nekünk, a 'konzorciumban álló' önkormányzatoknak is egymás között, no meg a közvetítő céggel is, de a több hónapos huzavona végül eredménnyel járt.
Megállapodtunk és az állami átvételig, azaz november 1-ig, biztosítva van az ügyeleti ellátás itt is és a környéken is. Végül minden környező település zsebbe nyúlt és a fájdalmas döntéseket meghozva, máshonnét elvonva, de biztosította a többletforrást – számolt be az aktuális fejleményekről Lengyel Róbert siófoki polgármester.
Ezzel a döntéssel pedig remélhetőleg már nem kell újabb gondokkal számolni, és ténylegesen biztosítva lesz az orvosi ügyelet Siófokon.
Fotó: pixabay.com