Csoportelsőként jutottunk ki az Eb-re

Utolsó csoportmeccsét játszotta a kvalifikációs körben a magyar válogatott, amely már kijutott a jövő évi németországi Európa-bajnokságra.
A magyar válogatott a bulgáriai utolsó pillanatos pontmentéssel biztossá tette, hogy sorozatban a harmadik Európa-bajnokságára is kijut, így felszabadult mérkőzésre készülhettek Marco Rossi fiai - olvasható az Index oldalán.
Felszabadult, de koránt sem teljesen tét nélküli ütközetre, hiszen egy csoportelsőség (amelyhez a vereség elkerülése is elegendő lett volna a záráson) esetén a második kalapba kerülhettek a mieink az Eb-sorsoláson.
A válogatott szövetségi kapitánya maga is hangsúlyozta, hogy ennek elérése a cél a csapatnál, illetve kiemelte, hogy a gárdát remekül támogató szurkolók számára egy győzelemmel lehetne igazán szép az ünneplés, így tehát mindent megtesznek ezért – no meg persze azért, hogy 1976 után először zárjunk veretlenül egy teljes naptári évet.
Az olasz szakember az Indexnek már a szombati sajtótájékoztatón jelezte, hogy három-négy változtatás várható a bulgáriai kezdőcsapathoz képest, ezek közül pedig Kerkez Milos eltilátsa miatt az egyik fixnek is számított.
Marco Rossi végül négy embert módosított a szófiai csapathoz képest, és a DIBUSZ – BALOGH B., LANG, SZALAI A. – BOLLA, NAGY Á., STYLES, NAGY ZS. – SZOBOSZLAI, GAZDAG – ÁDÁM kezdő tizenegynek szavazott bizalmat.
Rögvest a meccs elején Vesovic révén a vendégek veszélyeztették a csoportelsőségünket, majd Dibusz tisztázott Osmaic elől, megerősítve a magyar mezőnyfölényt, melyet Balogh Botond fölé szálló fejese is megerősített.
A játék hasonló mederben zajlott, mindaddig, amíg az ellenfél első lehetőségével vezetést szerzett, úgy, mint három nappal korábban Bugáriában.
EGY MONTENEGRÓI SZABADRÚGÁS UTÁN NEM TUDOTT FELSZABADÍTANI A MAGYAR VÉDELEM, MÉG KÉT PRÓBÁLKOZÁSBÓL SEM, JOVETIC KÖZÉPRE FEJELT LABDÁJÁT PEDIG RUBEZIC A HÁLÓNKBA STUKKOLTA (0–1).
A mieink felébredve azonnal válaszolhattak volna, de Szoboszlai sokadik pontrúgása után Bolla Bendegúz remek kapáslövése a védőkről szögletre pattant, ahogy Nagy Zsolt lövése is. Később Ádám Martin és Gazdag Dániel helyzete is kihasználatlan maradt, így montenegrói előnnyel vonultunk pihenőre.
Marco Rossi a szünetben kettős cserével rázta fel a csapatot a második félidőben, érkezett Kalmár Zsolt és Loic Nego, így támadóbb felfogásban folytathattuk a mérkőzést.
Mindeközben a montenegrói kapust félpercenként kellett már ápolni, rendre lent maradt egy vendégjátékos az eleredő esőben, így kifejezetten vontatottá vált a játék.
Mijatovic sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot. A csoport másik mérkőzésén közben a bolgárok egyenlítettek Szerbiában, így megmaradt a csoportelsőség.
Cserekapusként Djukic kapott lehetőséget, akit Ádám Martin tesztelt 16 méterről.
Horváth Krisztofer érkezett frissítésként, mialatt a csapatkapitány, Szoboszlai Dominik hátára vette a válogatottat: egy hasonlóan remek szólóval cselezte magát ziccerbe és kilőtte a kapu jobb oldalát. (1–1).
Szinte a középkezdés után magyar labdaszerzés és Ádám Martin passza után ismét Szoboszlai került ziccerbe és a rövid felsőbe továbbította a labdát. (2–1).
A hajrához érve Dibusz bravúrjainak köszönhetően a kapunk érintetlen maradt, bizonyítva, hogy élete egyik legnagyobb meccsét játssza.
Mivel három a magyar igazság, a ráadásban Szoboszlai szabadrúgását ugyan még védte a vendégek kapusa, a kipattanót azonban Nagy Ádám a hálóba lőtte. (3:1).
A ráadás pedig a lefújást követő eufórikus ünneplés a teltházas Puskás Arénában, melyet a magyar válogatott és mintegy hatvanezer hazai szurkoló együttes pillanata koronázott meg, amikor a Himnuszt közösen énekelték.
A MAGYAR VÁLOGATOTT EZZEL A KIHARCOLTA A CSOPORTELSŐSÉGET, ÉS AZT, HOGY A MÁSODIK KALAPBA KERÜLJÖN A DECEMBER 2-I SORSOLÁSON. TOVÁBBÁ 1976 ÓTA ELŐSZÖR ZÁRTUNK EGY TELJES NAPTÁRI ÉVET VERESÉG NÉLKÜL.
Fotó: MTI